Bár a brit királyi család elsőként felháborodással kezelte Henry sussexi herceg és Meghan Markle igényét azzal kapcsolatban, hogy szeretnének „visszavonultabb”, a sajtó és királyi nyilvánosság elől rejtett életet élni, de világtörténelem és az angol királyi család szempontjából ez mégsem volt példa nélküli eset. A történelem viharaiban szerelem, pénz, vagy egyszerűen a körülmények elegek voltak ahhoz, hogy királyi, hercegi vagy pápai koronák a leköszönés szürke homályába vesszenek.
"A sussexi probléma"
A Windsor-ház botrányaival az brit lapok amúgy is nagy számban foglalkoztak az elmúlt húsz évben. A tragikusan fiatalon elhunyt Diana welsi hercegné legkisebb fiát Henryt, amúgy is különc stílusa és számtalan botránya miatt vad gyermekként kezelték. Nem volt ez másként házasságkötésével sem, hiszen rangon aluli, 2018-as frigye Meghan Markle amerikai színésznővel, szintén nagy feltűnést okozott. A „problémákat” tetézte, hogy Meghan (akkor már sussexi hercegné) elvált asszony volt és nem éppen a Windsor-dinasztiához hagyományelven köthető legautentikusabb házasságnak számított. A családtagok még most is pontosan emlékezhetnek arra tényre, hogy II. Erzsébet királynőnek uralkodása elején
elvált nőt be se mertek mutatni, nemhogy a királyi család soraiba emelni.
A rideg valóság, II. Erzsébet apjához és nagyapjához köthető, akik az anglikán egyház fejeiként nem ismerték el a válás jogi intézményét vallási és windsori - birodalmi szempontból sem.
"A szerelem mindent legyőz"
Komolyabb, de hasonló eljárásban volt része II. Erzsébet nagybátyjának, VIII. Edward királynak 1936-ban, aki 8,5 hónapos uralkodását követően, családja teljes megdöbbenésének és megvetésének közegében választotta a szerelmet a korona helyett. Az akkor nagyon sziporkázó, szellemes amerikai, de elvált, Mrs. Wallis Simpson miatt volt kénytelen távozni a brit trónról, hiszen a korona hagyományainak és az anglikán vallás értelmében angol királyné nem lehetett elvált asszony (maximum özvegy). Edward viszonylag gyorsan döntött és a házasságot választotta a Brit Birodalom helyett.
A leköszönés nem csupán formális és protokolláris eseménynek számított
hanem hatalmas vihart kavart.
Testvére, VI. György annyira elszánt volt a családi kiközösítésben is, hogy megtiltotta a rokonainak, hogy részt vegyenek az esküvői ceremónián. Később azzal is megfenyegették a windsori herceggé avanzsált ex uralkodót, hogy évi járadékát megtagadják tőle, ha hívatlanul betenné a lábát Nagy Britannia területére, így maradt a francia száműzetés, távol hazájától.
A történelemben nem példa nélküli a korona önkéntes elvesztése.
"Csak egy cellát kívántam magamnak ezen a világon, és egy cellát adtak nekem.''
Pietro Angelerio 1210 körül tizenegyedikként született egy tizenkét gyermeket nevelő dél-itáliai parasztcsaládban. Anyja hamar rávette, hogy álljon be szerzetesnek egy helyi közösségbe. A fiatal Pietro a közeli bencés kolostor tagjaként teológiát tanult és elhivatott, aszketikus életet élt. Hamar önkéntes száműzetésbe vonult, amikor a Maiella-hegység barlangjába vonult vissza, remete életet élni. Napjait böjtöléssel, imádkozással töltötte és hamar számos követőre akadt, megalapítva a bencés szerzetesség celesztinusz ágát. Közben IV. Miklós pápa halála után a konklávé három évig képtelen volt megválasztani az egyház vezetőjét, mert a római nemesi családok és az Anjouk mindenképp befolyást szerettek volna kapni a legmagasabb egyházi körökben. A parttalan vitában a legenda szerint Latino Malabranca Orsini bíboros beszédében egy szent életű, amolyan független jelöltet javasolt, az aszkéta, világtól elvonult Pietro Angeleiro személyében. Pietrót déli barlangjában érte a hír, hogy a bíborosi kollégium őt választotta meg az egyház vezetőjének. A szerzetes határozottan elutasította a méltóságot, azonban ez senkit sem érdekelt akkor már. A bíborosok követei igyekeztek megmagyarázni neki, hogy a hosszas választás után nincs alkalmasabb ember a pápai trón betöltésére. A nép viszont már Itália-szerte üdvözölte a szent életű szerzetest a pápai trónon. Úgy gondolták, hogy végre olyan ember foglalhatja el Szent Péter székét, aki igazán méltó arra. Pietro végül ráeszmélt: megválasztása az Úr akarata lehetett. A pápai vezetés és udvartartás nehézségei azonban szinte azonnal utolérték. A bíborosok és a világi vezetők elégedetlenkedni kezdtek, hiszen az új pápa, immáron V. Celesztin francia párti bíborosokkal egészítette ki a pápaválasztók körét, megalapozva ezzel a későbbi avignoni pápaságot. Többször egy méltóságra négy-öt embert is kinevezett, miáltal az egész pápai kúria életképtelenné vált. Közben a pápa olyan projekteken dolgozott, mint például nápolyi apostoli rezidenciáját barlangokkal és egyéb furcsaságokkal egészítette ki, hogy élete minél inkább a korábbihoz hasonlítson. A fokozódó politikai ellenszél hatására pontifikátusa egy év után lemondással ért véget.
Kánonjogba foglalta, hogy a pápának joga van lemondani a címéről
melyet a bíborosi kollégium gyorsan el is fogadott. Élete tragikus fordulatot vett, amikor az áhított hegyekbe menekülő, több mint 80 éves volt leköszönt pápát, az új VIII. Bonifác többször is letartóztatta, majd börtönbe vetette. A volt egyházfő 9 hónap raboskodás után lelte halálát a jószándék, szerzetesi elhivatottság reményében.
Bár a történelem még számos vér nélküli leköszönést tart számon, de a szerelem és a hatalom megvetése régóta foglalkoztatja az emberiséget lehetséges opcióként, egy jobb és talán méltóbb élet reményében.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.