Több mint 1700 éve született szent, de egy joviális apókaként ismeri a világ. Oroszország, Görögország és végső soron a keleti ortodox vallás legnagyobb patrónusa és mégis egy piros ruhás ajándékosztó öregemberként él a köztudatban. Csontjaiért szent háborúk dúltak, országok vesztek össze rajta. Végül Ferenc pápa enyhít a diplomáciai feszültségeken és 2017. nyarán „roadshowra” engedi a feltételezett, 1700 éves csontokat Moszkvába, hogy Putyin meghajolhasson előtte. De ki volt a Mikulás és miféle bonyodalmakat okoz mind a mai napig?   

Életéről keveset tudunk ennek a máig legendás alaknak. Kis-Ázsiában született, valószínűleg gazdag, görög kereskedőcsaládban, akit szülei elvesztése után rokonai neveltek fel. Ekkor ismerkedett meg a keresztény vallással és hamar jámborságáról lett híres. Örökölt vagyonát a krisztusi tanok jegyében szétosztotta a nélkülözők között és a legenda szerint égi jelre választották meg Myra püspökévé. Diocletianus és Galerius császár keresztényüldözése idején börtönbe került, de épségben kiszabadult, majd részt vett a 325-ben tartott niceai zsinaton. Emberszeretete és jótékonykodása révén már életében szentként tisztelték. Ebből az időből származik az a legendája, mely szerint Myrában élt egy szegény ember, aki nem tudta férjhez adni három lányát, mert nem volt pénze hozományra. Miklóshoz is eljutott a hír, ám a püspök túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Az éjszaka leple alatt három pénzzel teli erszényt dobott be az apának, így a lányok megmenekültek attól, hogy örömlánynak adják őket. Miklós e tettéért a hajadonok és az aggszüzek védőszentje is, s oltalmazója a házasságnak és az anyaságnak.

A Szent Miklós nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki az ajándékozó, jókat megjutalmazó Mikulás-kultusz, mint népszokás. (A Mikulás a Miklós név cseh és szlovák alakja.)

Mivel hagyományosan az ortodoxia legnagyobb védőszentje, a középkorban Magyarországon is elterjedt tisztelete, a bizánci kapcsolatok révén. Innen ered Kunszentmiklós és Szigetszentmiklós neve is.

Ismertsége olyan nagy volt, hogy a 343. december 6-i halálát követően templomot emeltek sírja fölé és zarándokok ezrei látogatták. 1071-ben azonban fordulat következett be Kis-Ázsia térségében és Myra városát elfoglalták a szeldzsukok, majd baljós évek jöttek, a térség csatatérré változott. Ezt a zavaros időszakot használta ki Bari leleményes hajóhada és 1087-ben elhozták a templomban rejlő, messze földön tisztelt Miklós püspök testét. Új, itáliai bazilikájának oltárában a relikviát maga, II. Orbán pápa helyezte el, ünnepélyes keretek között.

Tény az is, hogy Velence „gyűjtögető” katonái is osztoztak a szent testének kimenekítésében. Az apróbb csonttöredékeket összeszedték a sírból és Velencében ők is építettek számára díszes oltárt, templomot.

A csontokról azóta megállapították, hogy mindkét itáliai városban található töredékek, egyazon test darabjai.

A közben eltelt évszázadok során a turizmus egyre fejlettebb „iparággá” változott, nem kevésbé a zarándoklat altípusa is.

Ebben a fejlődő szellemben, a török kormány megelégelte a relikviák idegen földön „raboskodását” és valóságos diplomáciai hadjáratot indított azok visszaszerzésére. Bár évente eddig több százezer ortodox, főleg orosz nemzetiségű zarándok érkezett a török Demrébe, (egykori Myra) hogy egy kellemes all inclusive nyaralást, szó szerint megszenteljen demrei sírlátogatással is, de a török kormány úgy döntött, nem elég az üdülőknek az üres szarkofág. A tartalom is szükséges a kellő tisztelethez. Levelet írtak az olasz kormánynak, de még a Vatikánnak is, hogy a csontok térjenek haza a szeretett püspökük eredeti lakóhelyére.

A Vatikán eddig alapvetően a csontok Bariban tartását szorgalmazta és minden évben, május 19-én még egy külön szertartással is megemlékezett az Olaszországban található sírnál, mégpedig úgy, hogy a maradványok által árasztott csodálatos hatású és illatú vizet körmenet keretében végighordozták a fesztivál hangulatú város utcáin.

Később a Szentszék még azt is engedélyezte, hogy a sír koponyájával kapcsolatban vizsgálat induljon. A liverpooli egyetem kutatócsoportja pontosan 3 éve prezentálta a Mikulás „eddigi legrealisztikusabb arcát” és megállapították, hogy az általunk elképzelt, hosszú szakállú, kedves, kerek fejű, idős bácsi képe, bizony nagyon közel áll a valósághoz. A csontoknak tehát maradniuk kellett, a törökökhöz nem tért vissza az áhított holttest és az orosz turisták is kezdtek megfogyatkozni a két ország között dúló, fokozódó politikai feszültségek miatt.

Az állóvíz idén némileg még jobban felkavarodni látszik, miszerint török régészek októberben bejelentették, hogy megtalálták szent Miklós igazi holttestét, a demrei bazilika alatt. Az általuk indított kutatások alapján úgy tűnik, hogy a mozaikpadló alatt eddig érintetlen szentély és egy szarkofág található. Továbbá azt állítják, hogy a Bariban, valamint Velencében található csontok, valószínű valaki „máséi” lehetnek.

A bejelentést sikerült úgy időzíteniük, hogy Ferenc pápa és Kirill orosz páriárka között kötött 2016-os havannai egyezmény értelmében, idén nyáron szent Miklós itáliai ereklyéi már megjárták Moszkvát. Kirillen kívül minden egyház méltóság, sőt még maga Vlagyimir Putyin is megcsókolta a színarany kazettában tárolt szent maradványokat. Hatalmas ünnepség volt Oroszországban és hívek százezrei tódultak az orosz templomokba. Hamis csontoknak rendeztek volna milliós ünnepségeket?

Ezt valószínűleg, minden kétséget kizáróan nem fogják tudni megmondani. De így lett egy szerény, a szegényeket istápoló szentből, szétszórt csontváz és diplomáciai hadviselés.

Miközben a világ a Mikulást, Santa Claust, Sinterkaast, vagy Sint-Niklaast várja, ne felejtsük el, hogy élt egyszer egy szerény ember, aki segített embertársain. S bár halála után is népszerűsége töretlen, de a körülötte generált botrányok sokasága időről-időre, valakinek, valamilyen módon, mindig érdekében áll.