napidancsi

2016. szeptember 4-én, a világ Rómára figyel. A vatikáni Szent Péter téren, Ferenc pápa politikai és vallási vezetők jelenlétében, valamint több tízezer hívő és zarándok előtt szentté avatja Teréz anyát, aki a történelembe a szegények és elesettek megmentőjeként vonult be. Teréz anya küldetését hangsúlyozva, a pápa a szertartásra Olaszországból több ezer hajléktalant hozat a fővárosba, hogy a szentté avatás ceremóniája, ne csak a politikusok, diplomaták és a jól szituált zarándokok protokoll kiváltsága legyen.

Agnes Gonxha Bojaxhiu, 1910-ben született Szkopjéban az Oszmán birodalom területén, albán szülők gyermekeként. Édesanyja a Szent Szív társaság tagjaként a szegények segítésére tanította.  Agnes fiatalon tagja lett a Mária-kongregációnak és ekkor hallott először a jugoszláv jezsuiták kalkuttai missziójáról. Tizennyolc évesen barátnőjével kérte felvételét a Loretói Miasszonyunk anyaházába, akik néhány hónap felkészítés után Indiába, Dardzsilingbe küldték. Szerzetesi fogadalmát itt tette le 1931. május 25-én. A Teréz nevet Lisieux-i Szent Teréz iránti tiszteletből választotta. 1930-1948 között földrajzot és hittant tanított a kalkuttai Szent Mária szerzetesi elitiskolában, melynek 1944-től igazgatója volt.

1946. szeptember 10-én, egy lelkigyakorlatra tartó vonatút során találkozott a harmadosztályon összezsúfolódó, kasztrendszer legaljáról származó, nyomorgó embertömeggel. Ekkor ébredt rá, hogy nincs joga a kolostor békéjében, kényelmében élni, miközben az emberek, akiket szolgálni jött, nélkülöznek. Teréz anya naplójában leírta, hogy az első év nehézségekben bővelkedett. Mivel nem volt semmilyen bevétele, ő is koldulni kényszerült, s eleinte visszavágyott a rend biztonságot és kényelmet jelentő életébe. Ekkoriban saját maga is átélte a nincstelenek mindennapi szenvedéseit. 1950. október 7-én kapta meg az engedélyt XII. Piusz pápától a Szeretet misszionáriusai nevű kongregáció megalapítására, hogy szervezett kereteken belül tudja ápolni és segíteni a rászorulókat. Kezdetben 13 nővérrel dolgozott Kalkuttában. 1997-ben viszont már 4000 tagjuk volt. Az ötvenes években az indiai kormány támogatásával egy elhagyott hindu templomot alakítottak át a szegény, magatehetetlen emberek otthonává. Sok százan leltek menedékre az "Egyszerű Szívek Házában". 1954-ben házat nyitottak a haldoklók számára. „Angyalokként halhatnak meg azok, akik állatokként éltek.” – mondta Teréz anya.

Annyira megviselte a mindennapi szenvedés, betegség és halál látványa, hogy alapjaiban kérdőjelezte meg isten létét. „Keresem Jézust, de nem lelem...”-írta naplójában. Írásaiból kiderül az is, hogy úgy gondolkodik magáról, mint a sötétség szentje. „Ha egyszer a szentek sorába kerülnék, csakis a sötétség szentje lehetnék. Sosem láthatom majd a Mennyországot.” A megrázó környezet, a társadalmi különbségek és a tömeges mély nyomor megrendítette hitét: „A Mennyek országa nem jelent mást számomra, csak ürességgel teli helyet."

Közben fáradhatatlanul dolgozott és törekvései az egész világon igen kedvező visszhangra találtak. Az egyre kiterjedtebb tevékenység hatására egyre többen adakoztak a rend számára. 1965-ben, VI. Pál engedélyének köszönhetően, nyitották meg az első szeretetközpontot Indián kívül, Venezuelában. Később Rómában, Tanzániában, 1968-ban pedig Ausztriában is megjelentek. A hetvenes években Afrikában is otthonokat alapítottak a rászorulók számára. 1963-ban hívták életre a Szeretet misszionáriusainak férfi rendjét.

1962-ben megkapta a Padma Shri (Pompás lótusz) díjat India elnökétől, 1979-ben pedig a Nobel-békedíjat.

A nyolcvanas évektől egyre többet betegeskedett. 1983-ban szívinfarktusa volt, amikor II. János Pálnál járt audiencián.  Munkáját kitartóan folytatta, miközben több szívműtéten is átesett, teste egyre gyengült. Végül 1997. szeptember 5-én halt meg csendben Indiában, a média és az emberek teljes figyelmén kívül. Akkor a világ egy másik, híresebb, drámaibb tragédiával volt elfoglalva, hiszen egyik fő támogatója, Lady Diana augusztus 31-i halálhíre uralta a nemzetközi sajtót.

            Halálakor a rend a világ 123 országában 610 missziót működtetett, ahol több mint 4000 apáca és több mint 100 000 önkéntes ápoló dolgozott. Bár India nem keresztény ország, a kormány mégis három napos nemzeti gyászt rendelt el és állami temetést rendezett. Halálát az egész világ az emberiség nagy veszteségeként értékelte. Hagyatéka a fáradhatatlan karitatív munka és társadalomszervező erő, melyre manapság még nagyobb szükség van, mint valaha.